Túl mindenen! – Isten éltessen, blog!

Ma pontosan két éve, hogy belekezdtem ebbe a blogba. Akkor még Nikit0-van karöltve. A blogger csapat is szépen gyarapodott és sok-sok érdekesség történt a játék startja körül is. De ez már mind a múlt, két éves múlt. A blog még mindig megvan. És bár az aktivitásunk már bőven a béka segge alatt van, de mi legalább még létezünk. Nem is akárhogyan. Ha ellátogatsz a Amcsi aiononline oldalra (http://na.aiononline.com) és ott bekukucskálsz a news->community részbe, akkor bizony a Fansites boxban ott figyel az “Aion Hungary – Hrvatski” link. Bár igaz, hogy mi sem nem vagyunk Aion Hungary, sem nem vagyunk Horvát nemzetiségűek, de biztos ami biztos a link ránk mutat. Apró problémák, de két év alatt csak elértük, hogy az utolsó néhány megmaradt fansite között mi is – kéretlenül – helyet kapjunk. Pedig emlékszem még milyen jót morgolódtam még 2009 szeptember elején, amikor kiderült, hogy a Variance blog nem minősül fansitenak a NCwest szemében: -link-. Sic transit gloria mundi… mára már mi is beférünk a nagyok közé… Na de vigadni jöttünk most össze, nem szomorkodni.

Két évesek vagyunk, és ahogy a cím is mutatja: túl vagyunk sokmindenen:

  • Túl a 800 poston két év alatt. Ami még az utóbbi hónapok zéró teljesítménye alapján is bőven napi 1 post.
  • Túl vagyunk a 11k commenten, beszélni azt tudtok…
  • Túl vagyunk a 1,5 millió hiten. Szép teljesítmény egy periférián csücsülő blogtól, ami ráadásul pont kihagyta a játék megjelenését és az azt követő hónapok hypejét.
Bla-bla. Boldog szülinapot blog!

~ Szerző: menorel - július 11, 2011.

88 hozzászólás to “Túl mindenen! – Isten éltessen, blog!”

  1. Boldog szülinapot blog!:)

  2. Boldog szülinapot.

    Amúgy a héten, mármint múlthét szerdai szerverkarbantartástól kezdődően egy héten át insta event van. Minden insta minimal cd-vel tolható (hurrá!).

    Ennek örömére be is néztem első alkalommal ESO-ba. Még hangulatos is lett volna, ha kedves csapatom, akik mégiscsak elviselték, hogy asse tom hol vagyok 🙂 nem rohantak volna mint egy állat. (konkrétan én csak a bossokat tankoltam, minden más mobot az, aki éppen érte) Jelölni is csak 3 trashpack-en kellett, mikor 3 mob volt egyben. Át is dobtam a leadet, mi a fenének legyen nállam, mikor az utat se tudom 🙂
    Mentem egy full AS-t is, ahol végre kiesett a plate gatya, erre nem elvitte a másik temp :_( Pedig tök jól nézett volna már ki a felszerelés, mivel megvan a chest és a kard is 🙂 )

    Amúgy tényleg gyúrhatnának már valamit a medalokkal és a pontrendszerrel, így csak a noliffer aion fanoknak van minimal esélye az ethernal full felszerelésre :_(

  3. hbd!

  4. Boldogot a blognak, meg nekünk, meg nektek.

  5. Happy blog day, vagy mi 😀 Eh, most nincs éves komment-count kiértékelés? 😦 Pedig annyira hajtottam…

  6. igeeeeeeeen gz a kitartasert van hova qq zni finyak for pres., helyztejelentes telemacsorol: alig van ember cleric nincs ami van akore prepartik servezodtek 1-2 ora latt lehet is partyit csinalni ha van ideje az embernek, eternal fegyo 5 os 🙂

  7. gyere mz velunk erre a nemet szerora nagyon kibaszott király:)

  8. Német szeróra?! XD Proo, trolololo 😀

  9. Te meg mi a faszt röhögsz, jobb szero mint az off, de ezen röhögni h németben van a szero….

  10. Ja, nem is offi? Még jobb… XD

  11. De ne légy mérges, tört szervereken a legmagasabb a színvonal.

  12. Nem vagyok mérges, csak nemértettem minek azon röhögni h német szero…:) Offot meg mondtam h abbahagytam, majd talán 2122ban visszatérek, amikor meglehet casualban is szerezni a geart…

  13. Jah, nem követtem figyelemmel a blogot az elmúlt két napban, lekötött a balcsi, meg a pia 🙂 Reméljük törtön sikerül majd érvényesülnöd! 🙂

  14. Megvolt életem legszarabb NTC runja.
    Első miniboss-t mauban elkezdem lőni mint az állat, fél hp-n a boss mikor ébred a csapat, erre a cleric oda rohan ütni a bosst majd mikor egyszerre halok meg a mini bossal közli hogy ilyet ne csináljak mert nincs instant healje. és ez csak az első mini boss volt a poéta nehézségű instában….

  15. eddig nem amcsi szerver votl finyak? teljesen összezavarsz engem :S

  16. Nem, probálgattunk amcsi szerokat is de azok normál high ratek, ez meg sokkal jobb attol. Ma egész nap toltuk a fightot, és amit mondtál, h tört szerokon csak nyomik vannak, az itt annyira nemigaz:) Akik vannak, azok igen jol tolják, tényleg 1-2 nyomival találkoztam csak, vaze zgy darálnak be engem h moccanni sem tudok:D Lesz még hova fejlödni, göleg h most gladival tolom ami kicsit uj igy 55ön maxos skillekkel:)

  17. Maxos skillek? Lehet fejleszteni a skilleket? Hányas szintű az UD-d?

  18. Hogy lennének nyomik, mikor mindenki fullos karival kezd? Mindenki tisztában van nem csak a skillekkel, de a játékmechanizmussal is!

  19. Most ezt nem értem. Most tényleg arról van szó, hogy Fincsi elment tört szeróra és itt a blogon azt híreszteli a blog két éves szülinapi topicjában, hogy mennyire kurvajó a tört szeró, mert ott casualként is össze tudja kaparni a geart? Megsütötte a buksidat a nap és kiforrott a füleden, vagy mi van itt?

  20. Erről a mindenki profi témáról eszembe jutott egy videó!

  21. Sziasztok. Nem vagyok aktív post-oló, viszont annál aktívabban követem a fejleményeket, a sok vitát, stb. 🙂 Finyak, akkor ennyi volt a nagy pvp videó project? mostanában azért nézek főleg ide hogy várjam a postod, mikor linkeled a videót^^^^ XD

  22. LoL Szergi, tudod ha felhúzom a rangerem, akkor véged lesz mint a botnak 😀

  23. Drill, csak nem követed akkor, mert mint mondtam meglesz a vid:)
    Meno:nemértelek, világ életemben arrol ismertek engem a haverok, h én utálok megölni egyetlen mobot is, nekem az lenne a tuti ha instant meglenne mindenkinek a max szint és gear és egész nap mehetne a fight, na ez a szero ilyen!:) Tehát nemértem miért probléma….Offon csak annyi a baj, h mivel heti pár orát tudok játszani, lehetetlen megszereznem a geart, mint sokmindenki másnak! Amugy szergi, az h megvan gyorsan a gear, meg a szint, az hol függ össze a tudással?:D Szal lehet ma értetlen vagyok, de ezt sem értem…:D

  24. “Akik vannak, azok igen jol tolják, tényleg 1-2 nyomival találkoztam csak, vaze zgy
    darálnak be engem h moccanni sem
    tudokjol tolják, tényleg 1-2 nyomival találkoztam csak, vaze zgy
    darálnak be engem h moccanni sem
    tudok”

    Fincsi: Ezt megszokhatad már offon is 😀
    De hogy már a 12 éves fricz is aláz törtön 😀

  25. Offon nemnagyon szoktamk meg éppen ez az:D Offon a jobb geareseket is bebasztam, de itt más a szitu, nemmondom h nemölök meg senkit, de nehezebb az biztos

  26. Mondjuk ez valszeg offin is így lenne, ha rögtön fullos karival kezdenél, amihez amúgy lövésed sincs…

  27. Amúgy elhúztál offról, mert nincs időd kiszedni a geart, ugyanakkor elmondásod alapján nem kihívás, míg törtön lehet fullos karid, de mindenki pro és sokkal nehezebb. Na ebben lásson valaki logikát! 😀

  28. Szergi te szivtál?:D Olyan összefüggéstelen dolgokat mondasz h nem is értem..:DD Abban amit mondasz abban semmi logika tényleg…) Offorl h elhuztam azmiatt, mert nemtudom kiszedni a geart, meg az közt, h találtam egy jo szerot, ahol van kihivás, mi a faszom lenne már az összefüggés?:DD Itt pvpben van kihivás, amit szeretek, nem pedig a gearert kell gecizni, vagy nemtudom miröl beszélsz…Aztmondod, h én elmondásom szerint nem kihivás kiszedni a geart offon, vagy nemértem vaze milyen faszságokat beszélsz pls mond el mert most kiváncsivá tettél:)

  29. Nem az az igazi kihívás ha jobban gearelt embereket csapsz agyon?
    Én az assasinommal szedtem már szét full lvl 50 pvp setes templart is a csudás Miragentemben theo lab ékszerekkel, hogy noob volt e? nem tudom. Minden esetre +1 kill. Én spec noob vagyok ez tuti így még nagyobb öröm össze karistolni az agyon gearelt zuzmók arcát. Persze elég sűrűn megreszelnek fair 20v1-ben és azért 1v1 ben is.

  30. Nem, az a jo amikor mindenkinek megvan ugyanaz a gear és egyenlö feltételek mellett mehet a fight, ennyi….Az uj eternalok tulzottan erösek lettek, és az nekem sosem lehet, szal ez van

  31. Akkor elég lenne ha kivennék az összes geart a játékból és egy szál faszban , 1 lvl karikkal csapkodnátok egymást poetan fincsi :D.

  32. Mindenki op gear = mindenki gear nelkül. Vegeredmény ugyanaz.

  33. Jollátod xerb!A lényeg az egyenlö esélyekben van!

  34. Donate nincs? 🙂
    Ha nincs , majd lesz 😛

  35. Főleg akkor erős ha hozzád sem ér a viselője mert bedarálod pillanatok alatt.

  36. nincsen rá szükség, ez nem az a szerver, mint mondtam teljesen más mint akármelyik másik szero,maga a konstrukcioja is

  37. Unreal Tournament, Counter Strike, ez kell neked fincsi, nem mmo…

  38. Én sem vágom minek mmozik ha csak fight kell.
    Gearolodas,leveling , meg a többi szar is egy mmo része.
    Fincsinek valami tps kell úgy néz ki ,vagy Street Fighter, MK.
    Kb mintha AoE-ban vagy SC-bean nem kellene nyersanyagot gyüjteni, egységeket gyártani.

  39. Egy FPS? ne már ott mindenki csíter aki jobb a másiknál 😀

  40. Itt is…

  41. Kajak nemértelek titeket,mondtam h a pvpt szeretem,fpsben vagy street fighterben van?:) MMOt szeretem pve nélkül,miért fáj ez másnak? Elég sokan vannak még igy, akiknek egy mob megölése semmi élvezetet sem jelent,viszont a pvp igen,ennyi.UT amugy nem rossz ahoz képest h egy fps,amit kifejezetten utálok,de a counter strike az viszont kifejezetten fos….De ezért vannak különbözö high rate szerverek,h necsak azok élvezkedhessenek akik a mobokat szeretik ölni,mi ebben a bonyolult…

  42. “De ezért vannak különbözö high rate szerverek,h necsak azok élvezkedhessenek akik a mobokat szeretik ölni,mi ebben a bonyolult…”
    Igen, nyilván ezért csinál különböző rates szervereket a kiadó. Oh, wait…

    Btw, a blog 2. éves szülinapján fő téma a tört szerver, gz érte 😀

  43. Finyak: Szerintem marhára eltévedtél játékügyileg, amiről Te beszélsz az létezik, csak úgy hívják Arena based PvP action game, aka League of Legends, Bloodline Champions stb…
    Free mmo szervereken meg szoktak lenni jó játékosok, én is high rate-eztem L2-vel elég sok szerón, fun volt meg minden off után, főleg ahol nem voltak még fent az elbaszott új kliensek, de azért azok sem balance-osak… Pure pvp az tényleg csak arena játékokban van.

  44. Eddig élvezettel ökörködtem veletek,de most,h látom ti ilyenek vagytok és nem csak szopakodásként csináljátok,igy már nem akkora poén:)) Amugy meg nemtökmindegy milyen cim alá irunk?:) Mindig arrol beszélünk amiröl akarunk, nem a cim diktálja..:D Ja meg szergi, ki mondta h a kiado csinál high ratet?Senki…Azért csinálnak magánemberek,akkor igy mondom mert látom nehézkes:)

  45. Csenky,nemtévedtem el,vaze csak tudom már h mit szeretek haverokkal együtt:)) lol az egy fos,nekem mmo kell pvpzni, nemértem miért szurja ez sokak szemét,pedig föleg itt euban kibaszott sokan vannak ezzel ugyanugy mint én…

  46. “Different departments create and deal with different things, the B&B contest is the brainchild of the NA community team – I would like to add that the Community team has no part in translation or live ops of a patch. Patch 2.6 is on the way and we should be announcing the date it will go live this week!

    In regard to patch 2.7 from Korea we have always been at least 1 patch behind, remember that the game has been live in Korea for nearly 1 year longer than over here in the West. ”

    Ezt pötyögte ma Faelan.

    http://9kohorta.com/blog/in-english/27-on-korean-pts/

    Ez meg a patch notes (számomra kétséges ugyan a tartalma) linkje.
    Lesz valamiféle aréna vagy mi a zacsi, olvassátok hát.

  47. Szép,ott már 2.7 van kilátásban….Amugy kicsit elcsusztak a fiukák nagyon ugylátom a 3.0val, ha ennyi kisebb patchet kiadnak még elötte:)

  48. Mi “szép” ebben? eddig is mindig egy patch-el le voltunk maradva.

  49. Akkor nemlehetett érezni az ironiát, bocsi…

  50. “Eddig élvezettel ökörködtem veletek,de most,h látom ti ilyenek vagytok és nem csak szopakodásként csináljátok,igy már nem akkora poén”

  51. Finyak szerinted minek tettem macskakörmök ( –> ” <– ) közé a szép szót lol

  52. de akkor meg mi értelme volt annak amit akartal irni?:)

  53. Na megnéztem finyak szeróját hat elsőnek egy simca nevű sráccal rakott öszze bg-nem 😀 amúgy funnak nemrosz asmo oldalon 😛

  54. Azt én is néztem, van egy simca nevü gladi:D

  55. Fincsi a offi nagy hőse abbahagyta omg! De azért figyelitek, nem tud lemondani az Aionról ezért megy törtre. Aion olyan mint egy rossz drog nem lehet abbahagyni hiába szar , ha már rászoktál nincs menekvés.
    Spec én nem bírnám elképzelni magam ilyen tört ratyikon ahol kapásból 55 vagy isten gearbe.. Hol a kihívás így ? Jó pvp ,de egy mmo az ezért ennél több.. kéne hogy legyen… Meg több kéne szimpla pvenél is..
    Még nem született ilyen game sajna….
    Majd meglátjuk én nem lennék ilyen bizakodó 4 hónap és mek vissza…
    2.7 hát érdekes de .. KEVÉS… A játék megmentéséhez édes kevés..
    Én most solo gamezek.. Jobban leköt..

  56. Hát azért én még bízom benne hogy lesz belőle valami mielőtt teljesen kihalna a game. Bár a játék tér egyre növekszik a playerek egyre kevesebben vannak. Baze 2 órája csinálom az ingg daily-t templarommal egy szem assasin van inggiben vagyunk rá 100-an. Mivel egyedül vagyok egyfolytában bepróbálkozik azt elszalad a faszba…

  57. Persze h nemtudok lemondani Aionrol, hiszen nekem ez a no1:) sok embernek a wow, amit én pl el sem tudnék képzelni,h belogoljak,de mégis mennyien tolják.És hidd el, nem azért van ez a szero is pl, mert egyedül vagyok olyan ember,akinek a pve egy teljesen fölösleges töltelék egy mmoban.Eleinte mikor elkezd az ember jatszani egy uj mmoval, akkor minden uj,jeee,vaaaaa,ooooo deszupiii meg minden, nézd má hogy elterült az a mob, de másodszorra már dögunalom, egyszerüen honapok ota nemjártam offon sem instazni sem napi(plat medalos) questet csinalni mert elhányom magamat ha meg kell ölni egy mobot. Egyetlen célja van egy mmonak,h megtudjad dugni az enemyt, de van olyan ember, akinek nem kellenek a fölösleges plussz körök ennek eléréséhez,ezt fogadjátok már el!Vagytok itt páran,akik mondjátok h de egy mmo az több mint szimpla pvp vagy pve meg stb,pedig minden ember saját izlése szerint dönti ezt el,h mi kell belöle.Tudom h nemfognak olyan gamet csinálni,ami mindkét tábort kielégiti (bár GW2 ezt lehet megcáfolja,hiszen ott only pvpvel is lehet fejlödni-gearelödni),de ha ezt officilon kivül meglehet oldani,ki nem szarja le, annyira nem ragaszkodom ahoz, h fizessek, és nemvagyok egyedül ezzel…Majdnem 4 évig toltam L2öt is törtön, nemhaltam bele abba sem….

  58. Fincsi anno aionban is mondták, hogy dejó PvPben kapsz xp-t dejó, azt az lófasz xp, meg a healer classok kapnak xp-t a healért, dejó abból is lófasz lett. GW2 meg egy rakás szar…

  59. Traki,különbség,h kapsz vmiért expt,vagy fel is tudsz fejlödni belöle!Illetve gearelödni!Meg ne hasonlitsd össze a 2 game filozofiáját:)

  60. És mit akartál mondani? 🙂

  61. nem vagytok semmik, gw2 tényleg fos, és aionnál is azt mondták pvp vel tudsz fejlödni. már ott tartunk hogy 50 alatt max dredgion van mert a PvPvE játék (Rift rendszer hahóóó) annyira fasza volt, hogy a sok cry baby miatt muszáj volt PvEvE vé tenni a játékot… és Finyak, neked tényleg egy arena tipusu game kell, vagy FPS, a PvE nem töltelék, de az only pvp játékok (csak hiszed, hogy mennyire sok embert érdekel) feszt bezártak szimplán mert nem volt akkora érdeklödés rá. Az hogy most van 5 ember a környezetedben aki ugy gondolkodik mint te nem mérvadó.

    U.I.: az isnta 55 és full ap gear sztem is lámaság, egy MMo ban a kihivás épp az h megszedd a geart és osszad a népet, v ne szedd meg de osszad. Fincsi te állitolag szanaszét szopattad az embereket, akkor mi a fasznak mész egy egyenlő esélyes szerverre? mikor te egyenlötlen esélyekkel is szopattál mindenkit? kajak nem értem, vagy valami hibádzik :S

  62. Cence,ne akard megmondani nekem h mi a kihivás:) Sajnos valoban kevesebb embert érdekel ez amit én szeretek, de h faszé kell kötekedni ezmiatt..??!! Amugy játszottál már GW2vel,h aztmondod rola h fos? Most azért mert tera lázban égsz,mert annak atom über fasza pro grafja van(amit hol nem szarok le),akkor már az az isten. Mert ugy másban kb hasonlo,csak annyi h GW2ben nem kell pvezni ha nemakarok, meg összetettebb a pvp, amugy az irányitás meg minden más igen sok hasonloságot mutat, de meg nem jelent játékra aztmondani h szar…Cence mindig is tudtam rolad h pve buzi vagy,de most legalább be is vallottad:DD Az kihivás, h megszerezzek egy geart omg…Ha van rá idöm megszerzem,ha nincsen akkor meg nem azt ennyi, ez pusztán idö kérdése, a kihivás egyedül pvpben van…

  63. Fincsi, ismerek olyat, aki 99%-ban PvP-ből szedte ki a gearjét, igaz nolifer pöcs, de van ilyen. Ha nem akarsz PvE-zni is, PvP-re meg nincs elég időd, de mégis minden kéne, akkor ne sír bázz, húzzál HKO-zni :D:D:D

  64. Ez egy kicsi erös volt Szergi, de átérzem..:D Én is ismerek olyat aki pvpböl szedte ki a gearjét, de az nem az elmult pár honapban, amikor is maxos karik az enemy mindenhol:) Egy eternalt most aki kiszed only pvpböl,hát annak gz de komolyan:)

  65. jaja, hatalmas pve buzi vagyok amivé a te nr1 mmo-d tett. ugyanis a pvp hez minden genyaság kell aminek elég szép ára van overall ebben a fantasztikusan jó top nr1 MMOban amit istenként látsz perpill. Épp annyit PvE ztem, hogy ezekre a dolgokra elég pénzem legyen, és a többi pvp ből volt (a 2 kardom amiből 1 55 ös ill a settem is mind PVP ből volt, nem fort instából…) de ja PVE buzi vagyok, Nem azért égek TERA lázban mert jujjdeszép a grafika. (bár te elcsöppensz GW2-étől :Đ) hanem mert majd te is ott fogsz kikötni 😉 máramennyiben tényleg annyira pvp arc vagy mint mondod. GW2 ben szépen leírták, hogy majd pvp vel felfejlödsz…stb ha csak pvp zni akarsz menj GWzni mig kinem jön GW2 ott is csinálsz egy PvP karit azt unlockolod a dolgokat. GW2 ben sem tudom máshogy elképzelni a dolgokat, csakhogy csinálsz egy PvP karit azt osztod. unlockolod rá az armor pontból és tényleg nincs hátrány egy PvE karihoz. de amint tudom nincs OWPVP GW2 ben, szal az ilyen BG-g meg a Server vs server ami hetente 1-2x van? megnézem, hogy fejlödsz fel probléma nélkül kb ugyanannyi idő alatt mint béla aki élvezi minden részét egy MMO nak. (arról ne is beszéljük, hogy jajj lvl 1 től is mehet a pvp) ez is mindenjátékban megvan, duel azt kész, csak 2 abilityvel elég gyér 🙂

    aztán regélj még nekem szépeket fincsi, hogy mekkora buzi vagyok mert nem játszok azzal a trágyával ami neked tetszik, illetve, mert nekem más a nézőpontom mint neked és én letudom írni anélkül, hogy esetleg jelzőznélek téged 🙂

  66. + egy eternalt sem tudsz kiszedni pvp ből, mégha az AP-t ki is, a medához mindenképp kell pve zned (gelk/inggi siege is PvE) és akkor még nem beszéltem az elbaszott medál rendszerről, hogy ott vagy 1 órát ölsz, ölsz és nemkapsz semmit 🙂

  67. Cence,Gw2ben folyamatosan napi 24h -ban fog menni a fight, nem pedig hetente 1-2 alkalommal. Amugy meg TERAban tuti nemfogok kikötni, mert multkor kiprobáltam egy másik gameban ezt a tera féle irányitást, és csak reménykedhetem benne h GW2 nenagyon hasonlitson hozzá, és ezt komolyan mondom.Pont ugyanaz amit elképzeltem, meg látni is videok alapján, állandoan ugrálni meg szaladgálni kell, és ha véletlenül eltalálsz vkit vagy vmit akkor jaj de jo, amugy hozzáteszem magával az irányitással nemlenne bajom, de pvpben…Atom gebasz, nagyon visszavesz az élményböl, tényleg pvere fasza. Amugy meg nemfogok regélni neked arrol, h buzi vagy, mert ezt mindenki tudja, de nem baj, amikor néha lapos a hangulat tsen vagy ventrin, elég ha egy mostanihoz hasonlo irással elörukkolsz, azt elolvassa mindenki és máris dölünk egy fél oráig a rohogéstöl, szal én örülök neked h viditasz minket a faszságoddal:) Amugy meg az elbaszott AP meg medálrendszerhez annyit tennék hozzá, h egyröl beszélünk, nekem magyarázod amikor ezmiatt hagytam abba….És jah, ez tény és valo, h egy ilyen faszsággal tönkrebasznak egy tényleg no1 mmot, de hát látod, mi is megoldottuk, van más megoldás is nem csak off, és minden rozsaszin megint…

  68. akkor már érdemes volt felkelnem ha örömet okozom nektek 🙂

    Hát ja, tera nagyon fos lesz, hogy nem lesz Auto attack, meg a karim nem rohan a target után miután az nincs rangeben, tényleg nagyon szar az ugy, nem véletlen, hogy az AoC is bukdácsol, hiszen ott amolyan hybrid target rendszer van, és hát, a sok wowboynak sem jön be, hogy a kari nem játszik helyette. Izlések és pofonok még mindig. Számomra még mindig 1000x több pvp és játékélményt ad az a rendszer, mint egy csicska targetolos MMO (sry a durva kifejezésért, de már iszonyatosan unom ezeket a sablon fos MMOkat)

  69. és el is felejtettem mondani, hogy ne felejtsetek el röhögni ezen hozzászolásomon sem, sok sikert kivánok neked és a TS en lévő srácoknak is a Guild Wars 2 ben 🙂

  70. Meglesz:) Amugy magával a targetos rendszerrel semmi baj, nem játszik helyetted a karid, ugyanugy megadja a taktikázási lehetöséget, csak máshogyan, és k megfelelö skillek kellenek és ennyi, amikor a levegöt csapkodod meg aoe tenger minden skill, az sem olyan hudenagy eresztés….Nem attol akarok jobb lenni, h eltudom-e találni az enemyt, hanem h a skillekkel mittudok kicombozni, hogyan tudom ugy cczni vagy hatástalanitani az enemyt, h az meghalljon, te meg azt élvezed, ha eltudod találni, kinek mi…

  71. Targetes rendszerrel is lehet ügyesen játszani, skillezés közben is mozogni (pl. attack bonus miatt), jumpshotolni, már ha nem klikkelsz és auto followolsz. Akinek ez megy, annak a non-target rendszerrel sem lesz baja. Fincsi nem ilyen. 😀

  72. számomra nem az az élmény hogy eltudom e találni az enemyt. de nem is az hogy nemadok esélyt neki a visszavágásra, (mert kisem jön CC-ből vagy mert olyan a sebzése a karinak)
    A gond az, hogy te TERA-t ugy nézed, hogy jajj ütöm az enemyt ami ki ki ugrik az ütés elöl ezért tök 8 mikor mit ütök, vagy be megy vagy nem. TERA pvp je nem ez. Mindenesetre mi is élvezni fogjuk azt.

  73. Na látod szergi erre gondoltam:)

  74. “Amugy meg
    TERAban tuti nemfogok kikötni”
    -Hinnénk is neked , de eddig amit ilyen meggyõzõdéssel állítottál ,minden máshogy sült el.
    A best hogy miota blogot olvasom azt spamolod miszerint a gear<skil, és alázod az eternalosokat,leszarod a geart. Erre miért hagyod abba? "Szar a gearom qq"
    "amikor néha lapos a hangulat tsen
    vagy ventrin, elég ha egy mostanihoz
    hasonlo irással elörukkolsz, azt elolvassa
    mindenki és máris dölünk egy fél oráig a rohogéstöl"
    -Mi meg itt a blogon a te írásaidtól. 😀

    Ja és ez a buzizásmeg személyeskedés nagyon gáz 😐

  75. A buzizás az cencének ment, és semmi személyeskedés nem volt benne, visszairtam arra amit akart és kész, ha ez nemesett le akkor sry…Amugy egyszer sem állitottam,h verem az eternalosokat,aztmondtam h 50es abyss gearig semmi gondom kb,de az eternalok annyira opk lettek, h semmi esély ellenük ,amikor egy sorcit ugy kell 2-3 embernek le bossolnia, annyira erös az a szar….Amuyg meg abban biztos lehetsz, nemfogok teraban kikötni:9 Ja és mi volt olyan, amit bizotos tuti ezer % meggyözödéssel állitottam, és nem ugy volt?:) Mert én ilyenröl nemtudok:)

  76. A személytelen buzizás az milyen? o_O

  77. Ha csak ugy irtam volna, h buzi, akkor személyeskedés lett volna, de ha elölvasod mit irt cence, és mire reagáltam, hát eléggé gyengének kell ahoz lenni h azt ebben a formában személyeskedésnek vegye vki…

  78. Tehát tény. Mint a fű zöld, az ég kék. Cence meg buzi. 😀

  79. Szergi ne személyeskedj,ez nagyon gáz!!!:DDD

  80. Kapd be finyak vazz 😀

  81. (:

  82. *fütyörészik*

  83. Fincsi neked azért gáz a TERA irányítás, mert nyomorék vagy hozzá. Egy ügyetlen szar vagy és lesz még sok hozzád hasonló akiket élmény lesz elverni, mert az agyuk nem elég fejlett ahhoz, hogy megértsék mit is kéne csinálni… ÜGYETLEN!!!
    A törtszerveres buziság meg a gyerekeknek való tetszik, nem tetszik…
    Ott is fos valami offon is fos valami ez van…

  84. .

  85. ..

  86. X’D

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

 
%d blogger ezt szereti: