Aion Kisebbségi Ösztönző Program

Hölgyeim és Uraim – valamint daevák – örömmel jelentem be, hogy az NCSoft 9 hónapnyi megfeszített kutatómunkával végre kidolgozott egy tervet a szerver balance javítására. Jelenleg az NA/EU szerverek kisebbségi asmo populáció ösztönzésére koncentrálnak, elvileg a 2.5 megjelenésével megkezdődik az Ösztönző Program. Megjegyzem, apró szépséghiba hogy ahol az elyk vannak elnyomva, azok maradnak is szopóágon.

2.5 megjelenésével minden szerveren teljes abyss reset lesz, a fortok visszakerülnek balaur kézbe. Ezenkívül fontolják a lehetőségét, hogy a balaurok intenzívebben foglalják vissza a fortokat a túlerőben levő elyktől.

A kiválasztott szervereken az asmo kisebbség az alábbi szociális juttatásokban fog részesülni:

– asmo karakterek fejlődésének / létrehozásának ösztönzésére lvl 10 felett nagy mennyiségű Berdin amulettet osztanak ki. Az amulett egy óráig tartó +50% XP buffot ad egy órás CD-vel, vagyis folyamatosan.

– gyakrabban lesz Gateway Getaway Event, vagyis az asmok közvetlenül mehetnek abyss fortokba és silenterába fortess nélkül is.

– heti különjutalmak a siege-kért, minden sikeres fort foglalás hozzáadódik a heti szummához, ami alapján további medálokat kapnak az asmók.

A hivatalos bejelentés: http://uk.aiononline.com/news/announcements/aions-faction-incentive-program


~ Szerző: angelicparticle - május 13, 2011.

117 hozzászólás to “Aion Kisebbségi Ösztönző Program”

  1. gondolom azért az asmokról irnak mert szinte mindenhol az asmok szopnak, és ne mond hogy nem, mert de 😀 talán perento az ami ez alól kivétel lehet. és csak nem hagyják szarban az elyosokat sem, ha ők lesznek lenyomva.

  2. Fortress reset: eddig is minden komolyabb patchnél resetelték
    XP boost: lv55-ön nagyon kell… gear problémák vannak, nem xp problémák
    event: ez mindkét oldalnak szól. Elyosoknak is jó
    Külön jutalom: ez meg az event miatt kell, mert ha sűrűn lesz, senki nem megy fortot foglalni, abyss kb bezárhatna.

  3. Ja, a balaur, igen. Végre. Talán most már nem megy rá egy full elyos mappon az egyetlen asmo fortra. Meg esetleg core-t is támadhatná.

  4. az lenne a legjobb ha a coret úgy szedné el ahogy elszedi balaureán. elvégre az annak a szarkupac bolygónak a kellős közepe meg a “legjobb” insta bejárata, csak-csak rámozdulnék ha balaur lennék

  5. Sztem korrekt. A végén még többen lesznek. 😛

  6. Szerintem ez még kevés. Kellene pandaemoniumba egy “kisebbségi ombudsman” nevű NPC, ami ad egy napi questet, melyben max 1 perces párbeszéd után (pl: szegény elnyomott asmodian vagyok, éheznek a petjeim, fos a gearem, stb) jutalomként ad 10 milla XP-t és 1 milla kinaht, valamint egy random eternal armort vagy fegyvert.

    Amúgy csak urban legend hogy az asmoknak nincs gearjük, akik még aktivan játszanak, azok nagyon messze az ely átlag felett vannak gearelve, és úgy csapják szét őket mint a monszun a híg gólyafost.

  7. Egy éve nincs balance, és egy év alatt ennyit tudtak kitalálni?
    És ne mondja senki pls ,hogy legalább csinálnak valamit mert ez az egész egy vicc.

  8. @xerb: hát igen, ezért sikerült a cikk hangneme is picit cinikusra 🙂

  9. Telemachuson amúgy nem mondanám, h nincs balansz, sőt, jelenleg minden belső körös fort asmo. Majdnem kicsit át is estünk a ló túloldalára. Amúgy meg azzal mi a rákot kezdjenek, h eleve több elyos játszik mint asmo?! Törölni nem törölhetik az elyosok felét, átrakni sem tudják hova, mert mindenhol többen vannak. Az utóbbi eventekkel amúgy az asmok elég jól gearelődtek, az elyosok meg vannak annyira csírák pvp-ben, h kisebb gear különbséggel sem tudnak már mit kezdeni, és halnak halomra. A létszám különbség egyedül siegen volt érezhető, de most már ha túlerőben vannak, az sem akkora előny, mint eddig. Viszont rengeteg AP-t halmoztak fel, és nagyon sok a transform, míg asmo oldalon az 5* és generálok a nehezen összegyűjtött AP-jukat nem áldozzák be transformra. A lényeg, h ha nincs transformjuk, döglenek, mint a legyek, mind1 mennyien vannak.

  10. Így kell ezt csinálni, végre több lesz a twink az értelmes karakterek helyett, fort nélkül is lehet instában rohadni a pvp gearért, anélkül, hogy a veszélyes abyssba ki kelljen lépni…
    Bad pve game is bad.

  11. Inkabb asmo oldalra extra slotokat adnanak, akkor azok, akik unjak az Elyt mehetnenek asmozni. :p

  12. gyertek asmosni telére 😛

  13. az extra slot mellé kellene 100% succes rate a socketeléshez.
    tuti én is az asmommal játszanék

  14. zárjuk be a játékot!!! Vazul néni nemtágit!!!

  15. A hírhez: LOL
    Egyébként:”átrakni sem tudják hova, mert mindenhol többen vannak.”
    Perenton mindenképpen…. Emlékszem mikor bementem silentera-ba siege előtt 10 percel hogy na majd most jól megcsinálom a weekly-t.
    Aztán felbukkant egy piros pötty a radaron, gondoltam kis bónusz ap sosem árt de mielőtt leugrottam volna jött a többi. Nem egy egy piros pötty hanem mint egy folyó 7-8 percen keresztül annyi asmo özönlött átt silentera-n amennyit még életemben nem láttam, pedig anno spataloson voltak igen nagy zerg siegek. Bár az tény hogy kb balance lenne és lennének fortjaink is ha megmozdulna a nép. Olyan az egész perento ely mint egy horda vezér nélkül mindenki megy mindenfelé.

  16. perenton kb balance van a szeron (szám alapján legalábbis nem sokkal több asmo van) az igazi balance ott jön ki, hogy sok elyos nem jár siegere, illetve emiatt az asmo ugyanugy pve znek mint a többi ely szerveren az elyk és igy gearben is hátra maradtok. De ne várjatok mercyt sehol 1 asmo sem kapott ely szerveren, hogy idézzek ” take it or leave it” ésatöbbi. Amugy ez a “ely elnyomás” csak perenton van mindenhol máshol kb forditva. én mondjuk személy szerint lekakilom eme kezdeményezést, kezdem ugyérezni, hogy cigány vagyok és a Magyar Állam az Aion (ingyér kapni a segijt csak szaporodjunk he)

  17. LOL, ne csak a három angol szervert nézd. Suthran-on egyértemű asmo uralom van abyssban. Amcsiknál pedig Siel szerveren elég jól állnak.

  18. de most ezt hiába tekergetitek jobbra balra, meg szidjátok az asmokat akik mellesleg elég sok szerveren /minden/ sok hónapon keresztül szopóágon voltak, ez a rendszer több mint valószinü hogy vica cersa fog müködni…………………….

  19. Én nem szídom őket, és igazábol leszarom a balance-t is. Egyrészt nem kell félteni őket, legalábbis spataloson elég jól elvannak. Másrészt 2.5 után már úgysem érdekel semmi a napi Eso runon kívül, abból meglesz a napi betevő AP és plat medál, leszarom a dredgiont is, a fene várakozzon két órát ellenfélre.

  20. Remélem ez a Perentora is kihat eltudnám viselni a kiskarimat így húzni vagy lehet felhúznék egy 3ikat is 🙂 amúgy nálunk az asmok igen jól vannak felszerelve nem látom a fos asmo cuccokat ténylegesen aki jól játszik annak van cucca. Kiváncsi leszek nálunk az Asmo governor a maga csekély 6-7 milla AP-jval mit fog alkotni :D:D ha jól tudom meg van a full 55 eternal PVP szetthez fegyóval ékszerekkel együtt az összes plat medalja is :D:D elmebeteg állat XD

  21. Srry most néztem a srácot 9milla AP :D:D

    http://uk.aiononline.com/myaion-character-detail?charId=291062&serverId=34

    akit érdekel XD

  22. Herofiles? Az mekkora egy szánalom pve noob, instán kívül nem is látni lol! Jeri 2, a spatalosos veteránoknak ezzel el is mondtam mindent. Jó szórakozást neki a két új instához, kelleni fog az eternal pvp gear hozzá!

  23. az azértvan/lesz neki, ha véletlenül beszabadulnátok gelka fortba akkor több esélye legyen elérni a teleporterig :’D

  24. Total kill: 5954 … no comment. (1556 AP / kill, hihető)

  25. Mutass egy embert akinek minden ap-ja pvp kill-ből származik. Az egy más kérdés hogy perenton az asmok 8adik altjának is pvp gearje van. Ha olyannal futok össze amelyiket még sosem láttam inggisonban az kb annyira ellenfél mint egy 4 éves boxban….

  26. Na ez az, hogy olyat nem tudsz mutatni, aki ne pve-zett volna valamilyen formában az ap-ért (dg nagy százaléka is pve kategória), olyat viszont lehet, akinek csak azért van pvp killje, mert épp grouppban volt és fort instába lépéskor a csapattagok leöltek 1-2 ellenfelet…

  27. van spatán ranger, kiszedte az 50 es elite bowot és a totál killje: 1 XD

  28. Nem is tudom mennyi pvp killem van templaromon de szerintem jó 30% biztos solo pvp mivel kissé antiszociális vagyok 😀 Siege-re nem járok vele csak daily meg glk pvp 🙂 Csapat meg szinte sosincs szal marad az anyázás meg a 4/10 kill death ratio 😀

  29. A chanter olyan OP lesz, hogy bow-ot is használ a HIVATALOS 2.5 skillbemutató alapján…

  30. 54.sec-nél

  31. A videót egyébként eltávolította az NC, de szerencsére egy szemfüles user reuppolta 😀

  32. lol akkor ezért nem találom :D:D:D:DDD:D

  33. hiába fincsi megmondta, hogy L2 ben a statok is szép lassan lettek nerfelve és ő már látja az Aionba való implantálást is, itt egy ujabb dolog kerül L2 ből a játékba, a multi class system 😀

  34. Off.: Unalmamban lefordíttam a googlival az aion karakter oldalam… Néhány stigma ami igen érdekesre sikeredett :

    Crippling Cut VI – Bénító Cut VI
    Slaughter I – Vágási I
    Unwavering Devotion I – Rendíthetetlen Odaadás I
    Ankle Snare I – Boka Pergő I (ROTFL) :D:D
    Advanced Dual-Wielding II – Korszerű kettős felfegyverzett II
    Tendon Slice II – Ín szelet II

    A titulosom : Wheleer – Dealer – Seftelő XDXD asszem ez találó 😛

  35. Kicsit bénán müködik a forditó, eléggé nyersforditás ez:)

  36. Google Translator…

  37. Az uj tokeneket vki tudja mire jok? (uj rewardok, vagy jo arányban régire beváltani) Nekem még nemsikerült rájönnöm:D

  38. Hejhó! 2,5 már fent van pts-en, valaki próbálta?

  39. igen

  40. Fincsi win7et használsz? Vagy esetleg Szergely te az új gépeden? Én is újítottam és leatrixxal is gázosan nagy a pingem és idegesít!!!

  41. Jah win 7em van 64bites és semmi gondom vele! Mit újitottál, csak oprendszert?

  42. 35-55 a pingem, leatrix, win7 64bit pipa.

  43. ugyanaz mint szergelynek

  44. Traki UPC-s vagy?

  45. Én igen, és egy ideje, ha 100-as pingem van, örülök, mint majom a farkának. De általában 150+ a pingem, soxor eléri a 300-at is.
    Nálam is Win7 x64 van, +latency fix.

  46. Fincsi új gépet vettem fullra, előző ugye xp volt leatrixxal 30-50 ping, zsír. Felraktam Win7-et és leatrixxal is 100 és 280 között ugrál és vmi iszonyat idegesítő. T fosom van, de nem az a baj, speedtestnél 16ms a pingem, szal win7 kavar be. Megnéztem League of Legendsen is ott is 180ról 240fölé ment a pingem és az USA szerver és 240 már azvaró ott is, szal ötletem nincs mit csináljak. Szergely help me vagy bántom az új bow-os chanteredet 😀

  47. Jajj fincsi ide írd már meg a ventri ip-t, ahol toltuk a Xhaosét, mert nemtom -> propeth@msn.com

  48. traki, direct x, driverek minden okés?

  49. Ha nem lenne okés nem menne a game. Hülye win7, de legalább jól néz ki meg gyors.

  50. UAC kikapcs, vírusvédelem/telepített tűzfal leszed, latency fix leszed+újrarak, windows frissítések kikapcs, launcher lelő indítás után, zsiráfos-pornó torrent leállítása. Kb ezeket próbálnám meg. Latency fixből gondolom leszedted a “frisset” a hivatalos oldalról és nem azt használtad, amit XP-hez is…
    Egyébként nem lenne esélyed az op chanterem ellen 😀

    PS: amúgy meg nézd meg a modemed típusát és gyáriszámát! 😛

  51. NOD32 4.0 kapcsold ki a webhozzáférést.
    Felmerült, h a hangvezérlő drivere is be tud zavarni.

    de ez tűnik a legjobb megoldásnak:
    http://forums.steampowered.com/forums/showthread.php?t=1043281

    Állítólag a Win7 RC-vel nincs ilyen gond. (Microsoft szerint, bár szerintük a Vista is jó volt)

  52. zender te ptsen vered magad? 😀

  53. Tűzfal van routerben szal csak az megy UAC fingom nincs mi többit meg megpróbálom, latencyt meg a wow fróumról szedtem 1.23 asszem az új.

  54. http://forums.steampowered.com/forums/showthread.php?t=1356551
    ez is ugyan az kb

  55. Az MMCSS hálózatos részét kell kilőni.
    Vagy kikapcsolod a hangvezérlőt, vagy az egész szervizet is kikapcsolhatod.

    * Open regedit
    * Go to: HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Multimedia\SystemProfile
    * There will be an entry for network performance throttling, default value is 10; set it to FFFFFFFF hex (willl look like 0xFFFFFFFF to the right of the entry)
    * Reboot

  56. UAC (User Account Control): felhasználói fiókok felügyelete. Win7 alatt már nem gáz, de vista alatt rendesen be tudott keverni a telepítésekbe, registry módosításokba. Én azért ki szoktam kapcsolni. Vezérlőpult/felhasználói fiókok.

  57. Ja vágom Szergely azt már kilőttem. Zender megnézem amit írtál majd jelentkezem 🙂

  58. a latency fixet néztem, ha minden igaz 1.23 a legfrissebb, és ugyan az van XP-hez, Win7-hez meg Win7 x64-hez is.

  59. Na most feltolom arcomat aionba azt meglesem változott-e bármi is.
    Te pike te is dobhatnál egy IP-t ventrihez úgyis rég dumáltunk már.

  60. Hmm na most 28 is van néha és max 78 e között változik, már jobb, hülye win7.

  61. Nincs mit Traki, számlát kérsz róla? 🙂
    TeamSpeak: klanok.hu 9987 Aion-PWNCorn szoba és TS3 kliens kell.
    asszem ez az, de majd az otthoni gépen megnézem.
    Traki, neked amúgy most maradt karid Telemakkoson?

  62. Hmm dupla xp van 🙂 Lehet mégis törlöm a 2. gladit és csinálok 1 one shot sorcit kipróbálásra 😛 Csak idő sincs sose 😦 IS4-est is ki kell pörgetni a WOT-ban 😛

  63. Lehet a WoT-ot tolni gamepaddal?

  64. Traki ment a ventri IP mailben

  65. Amugy trakesz, nem olyan szar az a Win7, mint elsöre látszik, én is idegenkedtem töle elöször, de sokkal gyorsabb mint az exp, meg szebb a kezelöfelülete:D Más elönye nincsen, max hátránya, bár mondjuk ha szerzel DX11es gamet akkor még az…Tök kiváncsivá tettél, meg iriggyé is, milyen konfigot raktál össze?:) Én jövöre cserélek csak, mostani még nemmondhato elavultnak, de az alaplapom csak 1db videokártyát meg csak ddr2es ramot kezel(abbol is csak 8-at….??!!) szal esedékes lesz jövöre a tuning.Bár nemtudom, h 2 videokártyát akarok-e, mert jelenleg egy 750W.os tápom van, ami nyilván kevés lenne 2 karihoz, meg hát ez is csinál havi 7-8 ezres plusszt a villanyszámlán:) Na majd jövöre kiderül

  66. Megnéztem, h a win7 rendszer milyennek tituálja a gépemet, és 5.9 pontot adott rá a vinyom miatt:DD Amugy a többi összetevöre mindre 7.4 pontot adott, többiek is irják már le had egyen meg a sárga irigység ha vkinek 9+os pontszáma van:DD

  67. A táb bőven elég, de ha mondjuk olcsón akarsz kicsit többet, és mondjuk Ati kártyád van, de az alaplap tud vezérelni 2-t, be tudsz mellé tenni egy olcsó nvidia 8500gt-t, ami tudja a physix-et. Nem is kell összekötni a két kártyát, mert az nvidia csak azt számolná. Aion szempontjából mondjuk tökmind1. Nekem ami bevált, az az SSD. Rátettem a játékot, meg a virtuális memóriát, és gyors mint állat, hangja meg nincs. (kb 11 ezerért vettem a 30ast, nem drágaság)
    Amúgy a Win7-nek rengeteg előnye van, az a baj, h egy része rendszer szinten, ami senkit nem érdekel (stabilabb) és nagyvállalati környezetben, amit meg otthon senki nem használ. Meg jó a design, van benne olyan is, h beteheted a HD videót háttérnek, az meg csak szép. (viszont nem lassítja a gépet)

  68. Kolbi, gondoltam lepontoztatom neked a szerverünket, de abba sajnos integrált fos kártya van, úgyhogy az sem jó 😦

  69. Puki fél 4kor hivj már fel,vagy max 40kor!!!

  70. Asszem win7 alatt 7.9 a max, szal nem olyan rossz az. 750W bőven elég 2 videókártyához, ha értelmes tápod van. 550W chieftec 4 vinyóval, 560Ti vga-val, 4,4GHz-re húzott 2600K procival simán bírja a strapát. Egy plusz vga 200W körül fogyasztana, ha nem valami 100K körüli csúcsból akarsz kettőt 😀 De szvsz amíg nem jönnek az köv. generációs konzolok nincs sok értelme az izom vga-knak.

  71. Zender, ha nem szeretnéd, hogy az SSD-d idő előtt megadja magát, akkor a lapozót tedd másik vinyóra. SSD-k cellái limitált mértékben írhatók újra (1-2 ezer írás/cella).

  72. Tudom, fogyó eszköz, azért csak ekkorát vettem, amire rámegy az Aion.

  73. Nesze fincsi:
    i7-2600 (nem k nem kell nekem húzás:) 3,4Ghz
    Asus Geforce ENGTX-560Ti 1GB GDDR5
    2TB Hitachi vinyó SATA III
    8GB 1333Mhz DDR3 Crucial Ram
    Aion csak úgy süvít!

  74. Fincsi bármit is küldtél nem jött meg, remélem nem fos freemail-ről küldted.
    Pike van 2 30as karim telén azt cső 🙂

    Ja a Táp Chieftec 650W, mikor megláttam a hátulját, mondom ez mi, nem vágtam, hogy ott kell betolni a kábeleket, tiszta fless.

  75. Jó kis konfig az, majdnem ugyan olyanom van 😀
    Btw kezd el gearelni a chantert, mert csapni fog 2.5-ben 😀
    WoW -> 2K DP
    Stamina Restoration -> instant 3,5K HP visszatöltés, 1perc cd
    Protective Ward -> leszedték az 50% heal debuffot
    Binding Word -> instant, anim jumpshotolható
    Stunnolt/feldöntött ellenfélre még egy sebző skill, 3sec binddel, plusz a parrys skill (bár a felhozatalból ez a leggyengébb :D)

  76. jaja és szergely kifelejtette a legjobbat
    BOWOS SKILL 😀

  77. Traki az az emali cimed amit beirtál és az msn cimed is egyben? Mert én is kaptam visszajelzést gmailemre h nemsikerült elküldeni, viszont ezt a cimet felvettem msnre is, oda is elküldtem! Amugy fasza a géped, de én majd csak akkor cserélek, ha fele ennyiért kétszer ilyen jot kapok:DD Bár akármikor is lesz ez, ramot kell még vennem legalább 8 gigát sajna

  78. Van egy 31es chanterom,régen deva szett miatt huztam, vaze adtam a kezébe egy gold fegyot,meg a leather deva szettben van,és elég keményen darál:D Tetszetös egy kari az tuti,meg geci egy ellenfél:) Lehet egy 50ig felhuzom kiváncsiságbol,ugy is egyszerü szintezni

  79. Többi szero hogy áll? Telemacso átbillent eléggé asmo fölénybe.Amugy ha van vki elyos telemacson,akivel összebeszélhetnénk napi questekhez,az jolenne

  80. LOL LOL LOL
    Micsoda PvP-er 😀

  81. LOL LOL LOL LOL
    LOL Finyak LOL
    LOL LOL LOL LOL

  82. LOLOLOLOLOLOLO
    LOL Fincsi LOL
    LOLOLOLOLOLOLO

  83. TROLOLOLTROLOLTROL
    TROL Szergely TROL
    TROLOLOLTROLOLTROL

    😀
    (de amugy ja LoL finyak D: (trueh pvp skiallZ with not OP ranger!

  84. Szergi ne vigyorogjál,3k APt bukok egy halállal,kiszoktam menni gelkába is meg abyssba is,de álltalában mindig kisavaznak középröl….Amikor 3 nap alatt buktam 30k APt pvpbül,akkor beleuntam és inkább kiskarizom dreden kivül sajna,vagy ha van pt akkor megyek csak ki mert egyedül fos,és ezért jobb ha meg van beszélve a quest:D

  85. Vagyis nem 30kt buktam,hanem 30k minuszban voltam,mert atzért öltem én is,de megöltem 20 embert,azokbol kaptam olyan 2kt,meghaltam egyszer,buktam 3at…Mert ugye az összes vagy transformban jön,vagy low rankon…

  86. Az még nem változtat a tényen 😛 Magát PvP-ernek mondó ranger, full AP setben segítséget kér az ellentétes oldalról a napi questhez 😀 Nem mintha nagy mutatvány lenne 5 embert leszedni hide-ból… Gelkmarosi és all regions questek mindenképp csinálhatóak bármilyen rankon, PERSZE RIZIKÓS A DOLOG, MERT LEHET VISSZAÜT AZ ELLENFÉL :DDDD

  87. disappointed.avi

  88. Én is rangereztem nemrég kicsit, de annyi csicska mob van a mappon, h a hide nem sokat ér. Majdnem mindegyik látja a hide-ot, a 30as abyss settben meg volt olyan, h 2 ütésből szedett le a mob. Kicsit meg kellene ritkítani, főleg inggisont. Amúgy meg értelmét nem látom, van 2 elite zona, de én még embert sosem láttam ott farmolni. em is értem minek van. Amúgy meg vicc, h az elyosok tudnak kiskelni elite zónában (gelkmarosban), az asmok meg nem…(inggisonban) Mind1, húzom az SM-et, h legyen summon, és azt néztem, h nagyon sok a kis kari, viszont olyan szarul geareltek, hogy botrány. Amikor a rangerem húztam, szinte mindenki +10 devanionban tolta, most meg tiszta zöld geares mindenki. (én is) 🙂

  89. Szergi rangerként kiba nehéz,ugyanis álltalában full grouppok jönnek át gelkába,és az asmok vagy leburstolik öket,vagy ha nincsen konkurencia akkor engem.Ritkán találok egyedül elyt,ma találtam,meg is csináltam rajta a napimat,de pl silenterásat egyedül lehetetlen,mindig full grouppok vannak ott.Abyssba oda elmegyek ha all regionsosom van,ott bármikor megcsinálom,50bül egyszer ha megölnek,de mivel 10-böl 9-szer gelkásat kapok,ezért beszopom mindig.Vagy asmio zerg van,vagy elyos…Bár ez csak a napi quest szempontjábol szar,amugy ellennék abyssban is.De mivel van,h egy héten max 10 tokent tudok csak szerezni,mert napközben van pár orám játszani csak,és máshonnan nemnagyon jön az AP,max dredböl még,instázni fog a faszom,ezért rohadtul kellene minden token jah!

  90. Ha már napi quest, akkor mehet az AP trade is, sőt siege alatt még medált is kapsz 😀 Pro PvP…

  91. Ja jöhetne az AP trade is simán:) Az AP az AP,a PvP az PvP,nemszabad keverni a dolgokat:) Az,h honnan jönne be a sok AP, ha jönne, hidd el lefosom, amikor PvPzni akarok,az meg teljesen más!Ez nem PvPzés lenne, bár senki nem is hinné rola,de nem is az lenne a lényege:) Több mint 7 milla AP kell az uj eternal szetthez, ruhástol fegyostol mindenestöl,meg 800 plat medal,hát ennyit simán pvpzésböl nemfogok kiszedni,de más sem,ez egyértelmü,ergo kell más megoldás. Persze sokaknak ott az insta, de én nemfogok mobokat ölni,max ha kiskarival fejlödöm

  92. God save the QQueen! 😀 Ilyen tempóval te 3.0-ig nem is fogsz PvP-zni! 😀 Eternal AP szet megmondom kiknek van:
    – PvE heroknak
    – Nolifereknek, akik napi 3 DG-t letolják, végigfarmolják az instákat napi szinten, gyakorlatilag pár hét alatt összehozva a szükséges AP-t.

  93. Bár a két kategória között elég nagy az átfedés… De full eternap AP gear nem PvP beállítottságú játékosoknak van, az biztos. Miért is? Ja hogy szar a game system, hát igen 😀

  94. ap trade el sem jön ki, max a napi Q-s fost gyüjtöd sokat azt beváltod crownos tatyora. sztem ez az only way mondjuk egy eternal fegyohoz pve nélkül

  95. Ap tradet nem kel Finyaknak bemutatni , csinalta eleget azt is 😀 igaz pvphero? 😀

  96. o.O Finyak meg az AP trade? Ez nekem új. Több dolog is van, amiért nem hinném:

    1. hülye hozzá 🙂
    2. hogy ő nem ad AP-t az is biztos

  97. De pike egyszer még olyan másfél évvel ezelött egy hülye picsával kiprobáltuk,de nem jött be és ráhagytuk:) Amugy szergi,de fogok pvpzni,most is pvpzem,csak kevesebbet,az ely a napi questhez kell nem pedig pvphez,abyssban szoktam fightolni ha kell a feszültség:)

  98. Ja meg igen, szar az AP system…de ezt eddig is tudtuk:)

  99. Napirol jut eszembe . pár hete csajomtol kérdezte magyar asmo group (azem pwncorn) silenteaban hogy “napit megcsinálhatom rajtad?”
    Bar inkabb az ilyen poén volt mivel paromnak ugysem sok sansza lett volna 🙂

  100. Meg amugy kár ez a “pvp-hero” gunyolodás,azért mert utálok pvezni,és csak pvpzni szeretek,attol még én is megprobálhatok érvényesülni hogy egyszerübben szerezzem meg a cuccaimat,nemvágom az összefüggést…

  101. Hülye hozzá 😀 Ez Priceless!

  102. Puki vedd már fel a telefonodat vaze

  103. “csak pvpzni szeretek,attol még én is megprobálhatok érvényesülni hogy egyszerübben szerezzem meg a cuccaimat”
    Ha lehetne, betenném aláírásba 🙂

  104. Finyak: en ugy tudtam azért hagytátok abba mert közben jött a ban a bot miatt :X
    De hiszek neked na 🙂

  105. Finyak PvP:
    Elyos grindel, 5star offi fincsi előugrik hide-ból, kiteszi private shopba: “Can I haz daily on you, pls?”, fincsit leölik. Fincsi talál egy afkoló elyost, hideból elő, ps kirak, fincsit leölik. Fincsi: FFFFFFFFFFUUUUUUUUUUUUUUUU!!!!!!!!!!!!!!!!

  106. Új postot! Kigyullad a pda display Q.Q

  107. xerb:egy csajjal egyszer megprobáltuk,de nemérte meg,igy hagytuk a fenébe,egyetlen egy kisket pazaroltunk el!:() A ban az tök más idöpontban volt! Szergi, az én pvpm ugyszokott kinézni, h megjelenik a piros pötyike a radaromon,és már ugrok is rá:) Leszarom kifija borja meg milyen kaszt. Amugy ilyesmi macroval elyos oldalrol már találkoztam:D Egy gladinak volt,aki full 50es abysszettben volt,55ös fegyo stormwingel combozva az is 10+on,visszavertem rank 2re,már APt sem adott, annyira béna volt a gyerek, h egy macro is kellett neki,vagyis 2,az egyik vmi ilyesmi volt magyarra forditva: AFKolo embert könnyü megölni,haha noob! …:DDD A másik meg ilyesmi: Persze ranger vagy,hidebol jössz, hogyan öljelek meg?NOOB! Azthittem szétröhögöm magamat:DD Ehez hozzáteszem,hogy csak az elsö alkalommal mentem rá hidebol, aztán nemszorultam rá,azthittem vmi fenrir huszár:DD Amikor vagy ötödik alkalommal öltem meg,mondom csak megnézem már milyen gearje van a gyereknek h nemtud mitcsinálni,kicsit meglepödtem…Vaze szerintem max 10éves gyerköc lehetett aki max instázni meg macrokat irni tud,na ezek irnak ilyeneket:DD Ezt akikkel játszom,azoktol is meglehet kérdezni,nemnagyon vagyok az a beszari,ma is buktam vagy 15kt mert nembirtam a picsámmal:D Csak idönként amikor már tulon tul sokat bukok,akkor jön egy rövid depis idöszak:D Igazábol csak a napi questeknél van problémám,de mivel a tokenekböl nemjön ki annyi AP,mintha meghalok 2szer,ezért neméri meg kockáztatnom…Gelkában ritkán vannak jo pvpk sajnos,de abyssban már annál inkább,oda járok is… Amugy tesztszeron megemberelték magukat Ncsek,nyilván ment a picsogás h multkorihoz képest visszavettek,abyssban egy sima mob 200APt ad meg 400k expt,most gyors felrántom a rangeremet h kiprobáljam az uj skilljét,mert ha olyan,h menet közben is lehet löni 2sec cd-vel,akkor az elég imba.De szerintem csak helyböl lehet ellöni gyanus

  108. Szergely: Én múltkor ingiben azt láttam ahogy finyak egy patrolozo ely guardnak irkált hasonlókat psben .
    És mivel választ nem kapott odébbállt 😀

  109. hhahaaha szergi:DDD PTS:vaze ez lol,egy mobban 3 kék item:DD fossák a cuccokat,igy tök poén:D

  110. jah xerb nem szegi..:DDDDD

  111. Az csak a mézesmadzag, egy olyan dolog, amit live-on sosem fogsz látni…

  112. Nem mézesmadzag,csak pts…:D

  113. Xerb, szerintem a csajoddal mi találkozhattunk akkor. (Bogyo,Mzperx,Renjiro,Zender) Egy groupot takarítottunk ki mellőle, csak asszem a légió nevében volt a HUN vagy valami ilyesmi, ezért nem öltük meg. Vagy megöltük, és hagytuk felkelni már nemtom. A lényeg, h a questet megcsinálhatta volna gyorsan, ha akarja, mert asszem valamelyikünk low rankon volt épp. ment az értetlenkedés, az elyosok meg csak visszatódultak, megint wipe, aztán 2 group jött már, akkor meg mi haltunk. A lényeg, h nem lett a dologból semmi.

  114. Igen igen úgy volt 🙂
    Sajnos utánna hihetetlen nagy qq lett jfgn , hogy mekkora szemét mert asmokal beszélgetett meg asmo barát meg ilyesmi, sőt pmben is oltották szegényt mert ugye nem hilelt mikor volt a nagy csetepaté.
    Amúgy nagy poén volt , láttam az esetet , szétröhögtem a fejem a szitun 😀

  115. Ugylátom az asszonyod hajlana arra a dologra amit szeretnék:D

  116. Lesz még itt gang-bang gruppen party…

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

 
%d blogger ezt kedveli: