(offtopic) Az “Operation Eskimo” sztory

Pont tegnap jelent meg egy búcsúszövegben a belső fórumunkon egy ilyen mondat: “Anno furcsállottam, amikor az Operation Eskimo megszűnt főleg arra hivatkozva, hogy nincs kihívás…” Gondoltam érdemes tisztába tenni ezt a témát, mert azért a képlet nem annyira egyszerű, mint azt sokan hiszik. (Aki nem tudja, hogy mi az az OpE, nem érdekelt a Spatalos szerverben, stb. az inkább ne olvassa tovább…)

Az Operation Eskimo nem egy légből kapott légió volt. Sok-sok éves korábbi, összeszokott csapatról beszélhetünk, akik az Aion előtt World of Warcrafttal játszottak. Szó szerint melegváltás volt nekik a WoWból Aionba történő áttérés, hiszen július közepén még behúzták WoW-ban az “Algalon-25” kill-t (Az akkori content(ulduar) legnehezebb endbossa) , majd onnantól kezdve már az Aionra gyúrtak. Érdekes volt egyébként a váltás oka. Azért hagyták ott a WoW-ot, mert a WoW halott és valami igazi kihívást kerestek. Azt látni kell, hogy az Operation Eskimo (OpE) légió a EU-Magtheridon szerver a top5-ben volt, ez a szerver a Horda oldal egyik legerősebb szervere volt, itt alkotta anno a Nihilum is a nagy world-förstjeit. Tehát az OpE a “nagyok” árnyékában éldegélt. Az Aionban szándékosan a Spatalos szervert választották és szándékosan jöttek Elyos oldalra, a fő ok – állítólag – az volt, hogy szeptember elején az Ensidia (korábbi Nihilum) vezetője bejelentette, hogy a top légiójuk szintén csatlakozik az Aionhoz és természetesen a Spatalos szerver Asmodian frakcióját választják. Külső szemlélőként nagyon keveset lehetett tudni az OpE-ről, hiszen zárkózott légió volt és maximálisan erősítették a “mi vagyunk az elit” képet. A Story kb 1 hónapig tartott, eddigra a 90 fős max létszámos légióból kb 10 ember érte el a max szintet (lvl50). Az OpE persze szép eredményeket ért el, hiszen elsőként foglalták el a teljes alsó abyssi fortresseket és elsőként húzták be Asteriát is (október 19-en, azaz pont egy hónappal a játék indulása után). Bár köztudott, hogy mindezt annak árán, hogy az Elyos és az Asmo oldalt is “kijátszották“. Ezt követően kb két hét múlva jött a hír: Az OpE levonul a játékból, mivel számára nem nyújt kihívást az Aion. Hangsúlyozom, hogy ekkor még a légió alig 10%-a érte el a max lvl-t. Konkrétan annyi történt, hogy a légió vezetője (Maitoz) és kis haveri társasága lement 5x Dark Poetába, mely után kijelentette: “Ez a játék szar,mi az, hogy 5 körből csak 3 epix esett?”. Majd a “kihívás” hiányára hivatkozva, közölte a légióval, hogy akkor most márpedig szépen visszajön mindenki a WoW-ba, hiszen jön Icecrown hamarosan és amúgy is addig be kéne verni a pajtát is. A légió csicska része persze azonnal dobott mindet el és követte a nagy vezért, azonban közel a fele jelezte Maitoznak, hogy bazze nekik ez azért tetszik és csinálnák is tovább és kérik az OpE-t. Maitoz erre jelezte, hogy ezen a néven csak neki lehet légiója és az OpE vele együtt megszűnik. Ezek után a megmaradtak kénytelenek voltak létrehozni egy új légiót “World Domination Enterprises” néven. A WDE a mai napig aktív légió és mára már 72 taggal rendelkeznek, az eddig megszerzett 3 millió Contrib Pointjukkal jelenleg az Elyos ranglista 32. helyén állnak, de folyamatosan haladnak felfelé.

Maitoz és csapata azóta visszatért a WoWhoz és world lastként – pont ma(?) – behúzták Anub hard módot is.  a guildox szerint a Magtheridon szerver összesített progress szerint a 8. helyen leledzenek. Ez főleg azért vicces, mert még az Aionba való áttérésük előtt Ulduarban szinte kivétel nélkül az összes hard modot szerver-förstként húzták be…

Ilyen az amikor egy leader istennek képzeli magát és saját hóbortja szerint kettészakít egy közösséget, majd csodálkozik, hogy a két fél külön-külön szart sem ér.


~ Szerző: menorel - január 8, 2010.

3 hozzászólás to “(offtopic) Az “Operation Eskimo” sztory”

  1. “Ilyen az amikor egy leader istennek képzeli magát és saját hóbortja szerint kettészakít egy közösséget, majd csodálkozik, hogy a két fél külön-külön szart sem ér.”

    Azért elég képmutató dolog hogy pont te írsz ilyet miközben fórumon megy az anyázás hogy akkor menjünk e Hello Kitty Onlineozni utánad vagy sem…

  2. Ezt majdnem minden új játékkal megjátszák.
    Kihívás? ez annyira relatív. Az egész AION egy hatalmas kihívás:D

  3. Mondjuk aki kihívást keres az szedjen össze egy Miragent szettet, nyomjon S rank Dp-t és végül csapja be Divine Fortress-t. Ínyencek letolhatják az összes felső abyss instát minden ládát kinyitva időn velül extra faszagyerek pontokért. OpE sztem piiiiicit korán ítélt.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

 
%d blogger ezt szereti: